Párhuzamos történetek

Be­szél­ge­té­sek az ipar- és ter­ve­ző­mű­vé­szet tíz te­rü­le­té­nek két-két jeles kép­vi­se­lő­jé­vel saját pá­lyá­juk­ról és a szak­mai mai hely­ze­té­ről | Az in­ter­jú­kat Dv­orsz­ky Hed­vig és Már­ton Lász­ló At­ti­la ké­szí­tet­te.

- Mi­ként vá­lasz­tot­ta azt a szak­mai te­rü­le­tet, amely­ben végül is­mert vagy el­is­mert al­ko­tó­vá lett?
- Me­lyek azok az al­ko­tá­sai, ame­lyek­ben si­ke­res­nek véli a maga elé tű­zött célok meg­va­ló­su­lá­sát?
- Mi­lyen a saját szak­má­já­nak és kör­nye­ze­té­nek mai és jö­vő­be­ni ál­la­po­ta, il­let­ve le­he­tő­sé­gei?
 

Koós Pál | formatervező

Nyír­egy­há­zán szü­let­tem, ott érett­sé­giz­tem 1983-ban. Az ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban végig ki­tű­nő ta­nu­ló vol­tam, nem volt olyan pre­fe­ren­ci­ám, ami­ből sej­te­ni le­he­tett volna, mi lesz be­lő­lem. Az biz­tos, hogy a raj­zo­lás és a kép­ző­mű­vé­szet már akkor is ér­de­kelt, de még nem tu­laj­do­ní­tot­tam ennek nagy je­len­tő­sé­get.

A mű­vé­szet felé for­du­lás­ban sokat kö­szön­he­tek gim­ná­zi­u­mi rajz­ta­ná­rom­nak, Tőkey Pé­ter­nek. Rajz fa­kul­tá­ci­ó­ján in­ten­zív rajz-fes­tés ok­ta­tás zaj­lott; di­ák­tár­sa­im közül ké­sőbb Sza­xon Szász János fu­tott be szép kar­ri­ert fes­tő­mű­vész­ként. Emel­lett járni kezd­tem a nyír­egy­há­zi vá­ro­si rajz­szak­kör­be. Itt egy­szer­re három ta­nár­tól ta­nul­tam (Be­recz And­rás, Hor­váth János és Hu­szár Ist­ván), ami meg­ha­tá­roz­ta a mes­te­rek­hez való vi­szo­nyo­mat. Egy­szer­re három, egé­szen más vi­lá­got kép­vi­se­lő mű­vész­től ta­nul­va az is­me­re­tek össze­adód­tak, nem ala­kult ki egyet­len mes­ter­hez való szo­ros kö­tő­dés. Szin­tén a gim­ná­zi­u­mi évek­hez köt­he­tő még egy fon­tos hely, ahova Tőkey Péter köz­ve­tí­té­sé­vel ke­rül­tem: a Fajó János ve­zet­te Encsi Mű­vész­te­lep. Ő ko­moly szak­mai, vi­zu­á­lis kul­tu­rá­lis és szem­lé­let­be­li ala­po­kat adott át. Na­gyon sokan in­dul­tak és in­dul­nak el innen ma is.

A gim­ná­zi­um után fel­köl­töz­tem Bu­da­pest­re, és a Dési Huber Ist­ván Kép­ző­mű­vé­sze­ti Körbe jár­tam, ahol Korga György­től ta­nul­tam. Köz­ben több­ször is fel­vé­te­liz­tem az Ipar­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­lá­ra. Nem ren­del­kez­tem kellő is­me­re­tek­kel az itt mű­kö­dő sza­kok­ról, így évek alatt de­rült ki, hogy a for­ma­ter­ve­zés a nekem való szak.

1991-ben fel­vet­tek. Lát­szott, hogy ez a kre­a­ti­vi­tást, ra­ci­o­ná­lis gon­dol­ko­dást, in­tu­í­ci­ót és emo­ci­o­na­li­tást egy­szer­re igény­lő te­rü­let lesz az én vi­lá­gom. A fő­is­ko­lai-egye­te­mi évek alatt szin­tén sok em­ber­től ta­nul­hat­tam, akik­nek sokat kö­szön­he­tek. Simon Ká­roly, Sche­rer Jó­zsef, Za­la­vá­ri Jó­zsef, Szent­pé­te­ri Tibor, Gollob Jó­zsef, Er­nyey Gyula és leg­fő­kép­pen Nádas Lász­ló vol­tak azok, akik­től el le­he­tett lesni a szak­ma for­té­lya­it. Az év­fo­lya­mun­kat egy sze­ren­csés vé­let­len foly­tán (abban az idő­ben az volt a szo­kás, hogy fél­éven­ként vál­toz­tak a ter­ve­ző­ta­ná­rok) négy évig vitte ter­ve­ző­ta­nár­ként Nádas Lász­ló. Olyan té­má­kat ho­zott, me­lyek mű­kö­dő cé­gek­hez, konk­rét té­mák­hoz kö­tőd­tek (Kis­mo­tor- és Gép­gyár, Szar­va­si Fém­ipa­ri Szö­vet­ke­zet, Su­zu­ki stb.). Ez ak­ko­ri­ban nagy szó volt, mert a rend­szer­vál­tás után fo­lya­ma­to­san szűn­tek meg a nagy ipari cégek, egyre ne­he­zebb volt „élő” fel­ada­to­kat be­hoz­ni.

Az egye­te­men egy­más­tól leg­alább annyit ta­nul­hat­tunk, mint a ta­ná­ra­ink­tól. Sze­ren­csés­nek mond­ha­tom magam, hogy olyan em­be­rek­kel jár­hat­tam együtt, mint Üve­ges Péter, Ku­kor­el­li Péter, Ba­logh Zsolt, Dudás Péter, Stég­már Ákos, Nádas Ger­gely, Herczeg Lász­ló, Tasi János, Or­szágh Gábor.

A dip­lo­ma utáni évek a leg­ke­mé­nyeb­bek, nehéz a pá­lyán ma­rad­ni, ki­tar­tást és sze­ren­csét is igé­nyel. Nádas Lász­ló a ne­gye­dik év ele­jén fel­tett egy kér­dést: nem lenne-e ked­vem vele az ABN De­sign Stú­di­ó­ban dol­goz­ni. Ter­mé­sze­te­sen volt. Itt vele, An­to­ni Ro­zi­val, Nádas Ger­gellyel, Nádas An­ná­val és Becht­old Gá­bor­ral hi­he­tet­le­nül szí­nes mun­ká­kon ke­resz­tül ta­nul­tam meg a szak­ma gya­kor­la­ti for­té­lya­it. A stú­dió tag­ja­i­tól rá­adá­sul pél­da­ér­té­kű em­be­ri tar­tást, ér­ték­ren­det ta­nul­tam.

Ter­ve­ző­ként las­san 17 éve te­vé­keny­ke­dem a high-end audio te­rü­le­tén. Az Eta­lon Akusz­ti­ka Kft.-nek ter­ve­zek erő­sí­tő­ket, hang­fa­la­kat, elekt­ro­ni­ká­kat, me­lyek fo­lya­ma­to­san nem­zet­kö­zi si­ke­re­ket arat­nak. Ezek a tár­gyak több­éves érési fo­lya­mat során jön­nek létre, a tech­no­ló­gia és a forma szer­ve­sen ala­kul.

A 2000-es évek ele­jé­től be­lé­pett az éle­tem­be a ta­ní­tás: ter­ve­ző­ta­nár let­tem a MOME-n, majd 2007-től tan­szék­ve­ze­tő-he­lyet­tes, 2010-től tan­szék­ve­ze­tő, 2015-től in­té­zet­igaz­ga­tó. A ta­ní­tás mel­lett én is fo­lya­ma­to­san ta­nu­lok. Nagy sze­ren­csém, hogy prof. Ste­fan Len­gyel mel­lett dol­goz­ha­tok, szá­mom­ra ez egy­faj­ta fo­lya­ma­tos poszt­gra­du­á­lis kép­zés. Ter­mé­sze­te­sen sokat ta­nu­lok a kol­lé­gák­tól és a di­á­kok­tól is. Az el­múlt évek­ben egyre job­ban ér­de­kel­nek a szak­mai kér­dé­sek. A Ma­gyar For­ma­ter­ve­zé­si Ta­nács al­el­nö­ke­ként, az NKA Ipar­mű­vé­sze­ti Kol­lé­gi­u­má­nak tag­ja­ként úgy gon­do­lom, tudok tenni a szak­má­ért.

Az egye­te­mi mun­ká­im­ból ket­tőt emel­nék ki: a Ra­ich­le sí­ci­pő­pá­lyá­zat­ra ter­ve­zett, pá­lyá­za­tot nyert sí­ci­pőt, me­lyet Ta­pol­cai Lász­ló – aki anno a Ra­ich­le cég for­ma­ter­ve­ző­je volt – még ma is a mű­fa­já­ban nem meg­ha­la­dott­nak tart. A másik a dip­lo­ma­mun­kám, a T-VI­SI­ON házi te­le­kom­mu­ni­ká­ci­ós rend­szer, amit azért tar­tok fon­tos­nak, mert a for­ma­ter­vet ko­moly kom­mu­ni­ká­ció­el­mé­le­ti ku­ta­tás ala­poz­ta meg.

Az ABN De­sign Stú­di­ó­nál ké­szült mun­kák­ból je­len­tős az 1998-ban ké­szült Cap­ric­cio ká­vé­fő­ző. Ez volt az első, gyárt­mánnyá vált ter­vem. Ma is gyárt­ják, las­san 20 éve… A másik a Pro­dax­nak ké­szült Grado kap­cso­ló­csa­lád. Egy ilyen ter­mék si­ke­ré­nek egyik fok­mé­rő­je az el­adá­si arány. Ez a kap­cso­ló­csa­lád ér­té­ke­sí­té­si szem­pont­ból je­len­tő­sen meg­ha­lad­ta az elő­ze­te­sen el­vár­ta­kat. Mind­ez mil­li­mé­te­re­ken, finom, apró rész­le­te­ken mú­lott.

Az Eta­lon Akusz­ti­ka Kft.-nek ter­ve­zett high-end au­dio­ter­mé­kek közül az Origo erő­sí­tő annyi­ra si­ke­res lett, hogy a kül­föl­di ke­res­ke­dők un­szo­lá­sá­ra ma­radt jóval to­vább gyár­tás­ban a ter­ve­zett­nél. Fon­tos terv az Es­sen­ce hang­fal­csa­lád, mely 2007-ben Ma­gyar For­ma­ter­ve­zé­si Díjat ka­pott. Nagy nem­zet­kö­zi ér­dek­lő­dést vál­tott ki a Cur­ri­o­sum hang­fa­lunk is. Mind­két mun­ká­ra jel­lem­ző a már-már szob­rá­szi for­ma­ala­kí­tás.

A de­sign az ér­ze­lem és ér­te­lem, az ösz­tön és a tudat, a szel­lem és az anyag, a szép és a jó, a tra­dí­ció és in­no­vá­ció, az in­di­vi­du­a­li­tás és kol­lek­ti­vi­tás, az ana­lí­zis és szin­té­zis közös ne­ve­ző­jét ke­re­ső al­ko­tó­fo­lya­mat. A komp­ro­misszu­mok (és nem a meg­al­ku­vás), az egyen­súly­te­rem­tés mű­vé­sze­te.

– Az ember ér­te­lem­mel bíró lény. Fon­tos, hogy egy ter­ve­ző értse az őt kö­rül­ve­vő vi­lá­got, és annak di­na­mi­kus vál­to­zá­sa­it ész­lel­ve min­dig lo­gi­kus, mű­kö­dő­ké­pes fel­is­me­ré­sek­re jus­son.

– Az ember ér­ze­lem­mel és ösz­tö­nök­kel bíró lény. Egy ter­ve­ző­nek tisz­tá­ban kell len­nie a szí­nek, for­mák fe­lü­le­tek, fak­tú­rák, struk­tú­rák, ará­nyok em­be­ri pszi­ché­re gya­ko­rolt ha­tá­sá­val, ezek­kel tu­da­to­san kell élnie (nem vissza­él­nie).

– Az ember tár­sas lény. Egy ter­ve­ző te­vé­keny­sé­ge csak tár­sa­dal­mi kon­tex­tus­ban válik ér­tel­mez­he­tő­vé. Má­sok­kal együtt­mű­köd­ve és mások hasz­nát szol­gál­va kell hogy te­vé­keny­ked­jen! Fon­tos, hogy a tár­sa­dal­mi ki­hí­vá­sok­ra a maga mód­ján ke­res­se a vá­la­szo­kat.

– Az ember kul­tú­rák lét­re­ho­zá­sá­ra és fenn­tar­tá­sá­ra képes lény. Fran­cis Fu­kuya­ma sze­rint: „Akár össze­üt­kö­zés­hez, akár al­kal­maz­ko­dás­hoz és ha­la­dás­hoz vezet a kul­tú­rák ta­lál­ko­zá­sa, élet­be­vá­gó­an fon­tos­sá vált, hogy job­ban meg­ért­sük, mi teszi a kul­tú­rá­kat sa­já­tos­sá és ha­té­konnyá, mivel a nem­zet­kö­zi ver­sennyel kap­cso­la­tos kér­dé­sek, le­gye­nek bár po­li­ti­ka­i­ak vagy gaz­da­sá­gi­ak, egyre in­kább kul­tu­rá­lis for­mát öl­te­nek.” Ebben a meg­ér­té­si fo­lya­mat­ban és az em­be­ri kul­tú­rák fenn­tar­tá­sá­ban, épí­té­sé­ben fon­tos sze­re­pe van a de­sign­er­nek.

– Az ember tel­jes élet­re pre­desz­ti­nált lény. Hi­szem, hogy min­den em­ber­ben benne rej­lik a tel­jes élet­re való ké­pes­ség. Egy de­sign­er sokat tehet azért, hogy ennek va­ló­ra vál­tá­sá­hoz minél kö­ze­lebb jus­sunk.

A for­ma­ter­ve­ző-szak­ma jö­vő­jét egy­szer­re több pers­pek­tí­vá­ból látom: gya­kor­ló for­ma­ter­ve­ző­ként, ter­ve­ző­ta­nár­ként, a de­sign szé­les te­vé­keny­sé­gi te­rü­le­tét le­fe­dő in­té­zet igaz­ga­tó­ja­ként és a Ma­gyar For­ma­ter­ve­zé­si Ta­nács al­el­nö­ke­ként. Hazai szin­ten ren­ge­teg ered­ményt látok, főleg a fi­a­tal ter­ve­zők te­rü­le­tén. Ami to­vább­ra is erő­sí­ten­dő, az az ipar, a gaz­da­ság és a ter­ve­zők kö­zöt­ti együtt­mű­kö­dés, kom­mu­ni­ká­ció. Fél­tem a kéz­mű­ves, tra­di­ci­o­ná­lis mű­fa­jo­kat, de ugyan­úgy fél­tem a tra­di­ci­o­ná­lis ipari for­ma­ter­ve­zést is. Fél­tem a szak­mai kul­tú­rá­kat. A fej­lő­dé­sünk­höz jól mű­kö­dő, má­sok­kal aktív kom­mu­ni­ká­ci­ó­ra képes szak­mai ön­szer­ve­ző­dé­sek­re lenne szük­ség. Egyre töb­ben jön­nek rá, hogy a de­sign gon­dol­ko­dás­mód, mód­szer­tan, ami az élet sok te­rü­le­tén al­kal­maz­ha­tó. A kép­zé­si pa­let­ta szí­ne­se­dik, új de­sign­szak­te­rü­le­tek jön­nek létre. Kér­dés, hogy mi lesz a tra­di­ci­o­ná­lis, akár több ezer éves szak­mai kul­tú­rák­kal. Tu­dunk-e ér­té­ket őriz­ni és te­rem­te­ni? Látok po­zi­tív kez­de­mé­nye­zé­se­ket hazai szin­ten is, mint pél­dá­ul a MOME Har­ma­ti Hed­vig által ve­ze­tett Fu­tu­re Tra­di­tions pro­jekt­je. A szű­kebb for­ma­ter­ve­ző-szak­mát nézve ko­moly ak­ti­vi­tás lát­szik. A kü­lön­bö­ző te­rü­le­tek együtt­mű­kö­dé­sé­ben a for­ma­ter­ve­zők ka­ta­li­zá­tor­sze­re­pet ját­sza­nak. De van­nak ne­ga­tív ten­den­ci­ák is. Kevés a klasszi­kus ipari for­ma­ter­ve­zést magas szin­ten képző he­lyek száma, hol­ott egyre na­gyobb igény van az ilyen tí­pu­sú tu­dás­ra. A ma­gyar for­ma­ter­ve­ző-kép­zés, a ma­gyar for­ma­ter­ve­zők ren­del­kez­nek ezzel a klasszi­kus tu­dás­sal. Ez si­ke­rek­re pre­desz­ti­nál­hat min­ket.

Az in­ter­jút Már­ton Lász­ló At­ti­la ké­szí­tet­te

Wittinger Csaba | formatervező

Nálam ez elég­gé egy­ér­tel­mű volt, mert már gye­rek­ko­rom­ban is min­dig au­tó­kat raj­zol­tam. Na­gyon hamar el­dőlt. Az egyet­len prob­lé­ma az volt, hogy Ma­gyar­or­szá­gon akkor nem egy ál­ta­lá­nos, min­den­na­pos dolog volt az au­tó­gyár­tás, és így a ter­ve­zés se. Ab­szo­lút el­ér­he­tet­len­nek tűnt. Ettől füg­get­le­nül az ember a gyer­mek­ko­rá­ban azt csi­nál­ja, amit sze­ret.

Mivel annyi­ra kö­tőd­tem az au­tók­hoz, ezért el is men­tem au­tó­sze­re­lő­nek. Mi­u­tán ki­ta­nul­tam, utána re­a­li­zá­ló­dott ben­nem, nem egé­szen ez az, amit én sze­ret­nék. Csak ja­vít­sam az au­tó­kat? Ennél azért töb­bet sze­ret­tem volna. Erős volt ben­nem a mű­vé­szi vonal, a raj­zo­lás sze­re­te­te. Végül is ez a két dolog jött össze, ami­kor úgy dön­töt­tem, hogy meg­pró­bá­lom a Ma­gyar Ipar­mű­vé­sze­ti Egye­te­met.

A kez­det lo­gi­kus volt, egy­sze­rű és könnyű, de ahogy az ember oda­ke­rül, az már nem. Engem két erős lökés ins­pi­rált ebben az idő­ben. Az egyik, hogy végül, egy nehéz fel­vé­te­li után, si­ke­rült be­jut­nom az egye­tem­re, ami akkor na­gyon nagy dolog volt. A másik, hogy az egye­te­men sze­ren­csé­re egy olyan kör­nye­zet­be si­ke­rült be­ke­rül­nöm, ahol a na­gyon ked­ves pro­fesszo­rom, Ste­fan Len­gyel ta­ní­tott. Éppen az idő tájt jött vissza Es­sen­ből. Na­gyon sok kap­cso­la­ta volt né­met­or­szá­gi cé­gek­kel, ezek kö­zött ott volt a Mer­ce­des Benz, így több autós jel­le­gű pro­jek­tet is csi­nál­tunk az évek alatt. Na­gyon-na­gyon sze­ren­csé­sen jött ki, pont akkor ke­rül­tem oda, ami­kor már az is­ko­la is más­hogy állt hozzá az au­tó­ter­ve­zés­hez. Már nem gon­dol­ták, hogy ha az or­szág­ban nincs au­tó­gyár­tás, akkor minek ter­vez­ze­nek ilyet a di­á­kok. Fon­tos volt a kap­cso­la­tok ki­épí­té­se, rá­adá­sul az in­ter­net is ak­ko­ri­ban in­dult el. Az em­be­rek sok­kal több in­for­má­ci­ót tud­tak sze­rez­ni, sok­kal könnyebb volt látni, mi tör­té­nik a vi­lág­ban.

Én is el tud­tam in­dul­ni. Az is­ko­lai évek alatt elő­ször a ŠKODA De­sign­hoz men­tem ki egy fél­éves gya­kor­la­ta. Sze­ren­csé­re akkor már le­he­tő­sé­günk volt fel­rak­ni a raj­za­in­kat, öt­le­te­in­ket az in­ter­net­re. Ennek se­gít­sé­gé­vel kap­tam egy meg­hí­vást a BMW-hez, így si­ke­rült Mün­chen­be is ki­ke­rül­ni. Végül a dip­lo­ma­mun­ká­mat – egy két­ülé­ses sport­ko­csit – a BMW-nél ké­szí­tet­tem el.

A dip­lo­má­zás után pró­bál­tam el­he­lyez­ked­ni, meg­lát­tam egy hir­de­tést egy szak­mai ol­da­lon, ami­ben a Re­nault de­sign­ere­ket ke­re­sett. Si­ke­rült, fel­vet­tek. Az egyet­len hát­rál­ta­tó dolog az volt, hogy akkor még elég sok pa­pír­mun­ká­val járt mun­kát vál­lal­ni kül­föl­dön. Szin­te egy tel­jes évbe telt, mire az összes pa­pírt si­ke­rült be­sze­rez­nem. 2007-ben kezd­tem el a Re­nault-nál dol­goz­ni. Onnan két évvel ez­előtt el­jöt­tem, most a Mer­ce­des AMG-nél dol­go­zom.

A leg­fon­to­sabb mun­ká­im közül min­den­kép­pen a Re­nault-nál ké­szült Twin’Run nevű kon­cep­ció­au­tót emel­ném ki, il­let­ve a hozzá kap­cso­ló­dó, most is az uta­kon futó Re­nault Twin­gót. Ha au­tó­gyár­tás­ról van szó, akkor min­dig elég nagy és ko­moly team dol­go­zik egy-egy pro­jek­ten. Ha az ember azt mond­hat­ja, hogy egy au­tó­nál az ő ere­de­ti ter­vét fo­gad­ták el, és az alap­ján in­dult el a fej­lesz­tés, az nagy dolog. Szá­mom­ra főleg azért volt ez fon­tos, mert ma­nap­ság a de­sign­erek mű­kö­dé­si te­rü­le­te a leg­több cég­nél elég­gé be­ha­tá­rolt. Ami­kor a ter­ve­ző odaül meg­raj­zol­ni egy új tí­pust, már sok min­den meg van adva, pél­dá­ul hogy mi­lyen piaci szeg­mens­be kerül, mi­lyen mar­ke­ting­ku­ta­tás van mö­göt­te. Vi­szony­lag jól kör­vo­na­la­zott a kép, amit az ember a saját öt­le­te­i­vel pró­bál­ja ki­bő­ví­te­ni va­la­hogy. Ami­kor ne­ki­in­dul­tam a ver­seny­nek, szin­te esély­te­len­ként, engem nem ér­de­kelt, mit sze­ret­né­nek. Azt raj­zol­tam meg, amit gon­dol­tam. Mit is ve­szít­he­tek vele? Szin­te az egyet­len terv volt, ami je­len­tő­sen el­tért a töb­bi­től, és végül si­ke­res lett. Meg­nyer­tem.

Egy új au­tó­nál az autó kül­se­jét ter­ve­ző de­sign­erek ver­se­nyez­nek a mun­ká­ért. A Twin­go ese­té­ben ebben nagy­já­ból húsz ember vett részt. Az volt a sze­ren­csém, hogy a de­sign­erek ve­ze­tő­je, La­u­rens van den Acker az első pil­la­nat­ban be­le­sze­re­tett az én ter­vem­be, mivel annyi­ra el­tért a töb­bi­e­ké­től, így on­nan­tól fej­leszt­het­tük az autót.

Fon­tos tudni, hogy egy ilyen fej­lesz­té­si munka hosszú ideig tart, és köz­ben sok szem­pont­nak kell meg­fe­lel­ni. Az ere­de­ti öt­let­hez ké­pest a vég­ered­mény nyil­ván sokat vál­to­zik, de mivel ez egy szé­ria­au­tó volt, ami­vel szem­ben na­gyon sok kö­ve­tel­mény van, mel­let­te ott volt az úgy­ne­ve­zett show car, a kon­cep­ció­au­tó: a Twin’Run. ÉS mivel a szé­ria­au­tó az én öt­le­tem alap­ján ké­szült, ezért dol­goz­hat­tam a be­mu­ta­tó­au­tón is. Ami a szé­ria­au­tó­nál kö­tött­ség, az itt nincs. Itt sok­kal kö­ze­lebb ke­rül­het a végső terv ahhoz a ví­zi­ó­hoz, amit az ele­jén el­gon­dol­tam. Alap­ve­tő­en a szé­ria­au­tó­nak olyan test­vé­re ez, amely­nek a lé­nye­ge, hogy ami­kor a cég a pi­ac­ra kezdi kom­mu­ni­kál­ni az új szé­ria­au­tót, mel­let­te egy ilyen kon­cep­ció­au­tón mu­tat­ják meg, mi­lyen el­gon­do­lá­suk van a kö­vet­ke­ző mo­dell­ről.

Azt ta­pasz­ta­lom, egyre job­ban be­ha­tá­rolt, hogy a de­sign­er egy adott fel­ada­ton belül mennyi­re sza­ba­don tud mo­zog­ni. A sza­bad kre­a­ti­vi­tás bi­zo­nyos szem­pont­ból egyre job­ban körül van ha­tá­rol­va, mert a cégek már előre, a kü­lön­bö­ző fel­mé­ré­sek és ku­ta­tá­sok alap­ján na­gyon pon­to­san tud­ják, mire van szük­sé­gük az adott piaci hely­zet­ben. Sze­rin­tem ezt pon­to­san fo­gal­maz­za meg a ma­gyar nyelv­ben az al­kal­ma­zott mű­vé­szet ki­fe­je­zés.

Mi al­kal­ma­zott mű­vé­szek va­gyunk. Egy bi­zo­nyos te­rü­le­ten belül van sza­bad­sá­gunk, de on­nan­tól nincs to­vább. Az au­tó­ter­ve­zés­re ez kü­lö­nö­sen igaz, mivel annyi minden­nek kell meg­fe­lel­ni­ük – biz­ton­ság, kör­nye­zet­vé­de­lem, kü­lön­bö­ző kor­mány­ren­de­le­tek –, olyan sok ol­dal­ról körül van ha­tá­rol­va ez a te­rü­let, hogy azon belül kre­a­tív­nak lenni, ez az igazi ki­hí­vás.

A jö­vő­vel kap­cso­lat­ban: ha a jár­mű­ter­ve­zést néz­zük, az elekt­ro­mos meg­haj­tás sokat fog vál­toz­tat­ni, csak nem olyan ra­di­ká­li­san és hir­te­len, mint ahogy ezt ré­geb­ben gon­dol­tuk. Meg­néz­ve egy Tesla autót, kí­vül­ről nem néz ki más­ként, mint egy felső ka­te­gó­ri­ás másik li­mu­zin.

Va­ló­szí­nű­leg az ön­ve­ze­tő autók miatt vál­toz­hat majd meg gyö­ke­re­sen az autók kül­se­je. Van egy olyan ér­zé­sem, hogy a min­den­nap­ra hasz­nált átlag jár­mű­vek ke­vés­bé lesz­nek vál­to­za­to­sak kül­ső­leg. Itt is le­het­sé­ges egy olyan evo­lú­ció, mint ami a te­le­fo­nok­nál vég­be­ment. Ahogy meg­je­len­tek az érin­tő­kép­er­nyős te­le­fo­nok, a de­sign rög­tön arra re­du­ká­ló­dott, hogy van az ol­da­lán pár mil­li­mé­ter, meg a há­tul­ja, azon kívül min­den szoft­ver. A hang­súly azon van, ami a kép­er­nyőn meg­je­le­nik, ami kom­mu­ni­kál. El tudom kép­zel­ni, hogy az au­tók­nál is így lesz, a min­den­na­pos mun­ká­ba já­rás­ra hasz­nált autók na­gyon egy­sze­rű­en fog­nak ki­néz­ni. A hasz­ná­ló beül a háza előtt, in­ter­ne­te­zik, olvas, be­szél­get, és ami­kor beér a mun­ka­he­lyé­re, ki­száll úgy, hogy észre sem veszi, mi­lyen kí­vül­ről az au­tó­ja.

Talán lesz mel­let­te egy másik ka­te­gó­ria is, ami vi­szont ab­szo­lút eg­zo­ti­kus autó lesz, eze­ket a né­hány meg­ma­ra­dó au­tó­ra­jon­gó fogja vá­sá­rol­ni. Ma­gá­ért a tárgy sze­re­te­té­ért fog­ják meg­ven­ni.

Ma­gyar­or­szá­gon egy­elő­re esély­te­len az au­tó­ter­ve­zés. Ha ter­ve­ző­ként ezen a te­rü­le­ten marad va­la­ki, nincs más vá­lasz­tá­sa, mint olyan or­szág­ba ki­men­ni, ahol ko­moly au­tó­gyár­tás fo­lyik. A de­sign a fej­lesz­tés része, ha­tal­mas anya­gi­a­kat emészt fel. Nem mon­dom, hogy az autó az egyet­len, ami ér­de­kel, de ma Ma­gyar­or­szá­gon nem­igen tud­nék sok olyan ipari ter­mé­ket mon­da­ni, amit szí­ve­sen ter­vez­nék autók he­lyett. Nehéz dolog ez…

Az in­ter­jút Már­ton Lász­ló At­ti­la ké­szí­tet­te